Anett88 2009.10.21. 14:51

hétköznapok

 Esős napra ébredtünk, borús hangulattal. Ettől fáradt is voltam és semmihez nem volt kedvem, az óra után leginkább csak feküdtem az ágyban és lustálkodtam, s csak akkor keltem fel mikor már elhatároztam ideje lenne ebédet csinálni. Neki álltam a krumplis tésztának. Azért rögtön akadályokba ütköztem dehát találékonyságom határtalan. :D 
Mivel késsel nem nagyon tudok krumplit pucolni más megoldás kellett, viszont krumplipucoló az nincsen, hát akkor böktem ki a sajtreszelőt...igen sajtreszelőt. :D Deh meg kell mondjam nagyon profin bevállt és hamar megvoltam vele. Ezután már következett a rutin és először a vízforralóban forraltam fel a vizet a kajához, mert ugye a kis főzőlapon 3 óra alatt sem forr fel...
Végeredményben nagyon finom lett a kaja, egészen hasonló mint otthon kéne lennie. :P
Ebéd után ismét visszafeküdtem mert nem éreztem erőt ahhoz hogy bármit is csináljak és estig így is tettem, közben Katáék elmentek shoppingolni amit én nagyon szívesen kihagytam.
Estére kitaláltuk, mivel Zsófi utolsó estéje hogy azért mégis csinálunk valamit és lementünk a bárba egy kicsit, ahol ott kellett volna lenniük a többieknek, de nem voltak így végül csak 3an iszogattunk kicsit, aztán korán haza mentünk mert Zsófinak korán kellett kelnie.
Reggel felkeltem hogy elköszönjek tőle aztán huppantam vissza az ágyba amíg lehetett.
Majd miután már elkeztünk készülődni hogy mennénk órára és már majdnem indulnánk, akkor közölte velünk az egyik lány hogy jaa elfelejtettek szólni nekünk, a mai óra elmarad... Kicsit mérgesek lettünk,de aztán meg is örültünk hogy ma szabadnap van, bár nem hiszem hogy sok mindent fogunk csinálni mert ha kinézek épp azt látom hogy szakad az eső... :S

Nap további részéről annyit, hogy szerintem kicsit nekiállok az otthon leckéimnek, majd egy kis filmezés ééés este pókerparty lesz. Hát remélem jól fog menni ;) ...
 

A bejegyzés trackback címe:

https://portugal.blog.hu/api/trackback/id/tr471465497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arpad1983 2009.10.22. 12:14:02

Krumplipucolas....sajtreszelovel.
Hm....egyszer majd kerlek mutasd be hogy kell, ha nem lesz nalam epp kes es epp sajtreszelo hogy hogyan kell :D
Talalekonysagod hatartalan valoban.... :D
süti beállítások módosítása